Bármi
Egy blant az erkélyen. Egy nem túl romantikus szerelmespár a padon. Egy újabb elbaszott nap.
Remélem jön már.
Nincs különbség
Rémálmodtam a sulival. Valami szaros katedráról osztott a jogi alaptan tanár, és akinek rossz lett a zh-ja, azt börtönbe küldte, vagy katonai szolgálatra. Engem katonának küldött. Aztán éjjel bementem a suliba, és ott volt két csaj, akik szintén karót kaptak. Amikor megkérdeztem, hogy mit csinálnak itt ilyen későn, azt felelték: "Komolyan vesszük a tantárgyat!"
Anyátok! Micsoda stréberek. Mindenesetre jön a szeptember, és mehetek vissza képmutatás és az arrogancia templomába. Arrafelé egyetemnek hívják. Az előadók majd megpróbálnak meggyőzni valamiről, én meg majd le se szarom az egészet.
Megint.
Menj csak
Felteszed az életed valamire, és jó esetben valami könyvben írnak rólad majd egy oldalt. De ha mondjuk csak az a célod, hogy sokat bulizz, akkor nem. Amikor kicsi voltam, tuti valami űrhajós lettem volna, vagy krokodilvadász. De lehetett volna belőlem vízvezetékszerelő is. Mostmár maximum jogász, vagy csöves. Sablon vagyok.
Mondjuk kocka.
Egyoldalú
Miközben a barátnőm ölelgetett az erkélyen, láttam egy kóbor kutyát.
Ő nem látott engem.
Vakok, meg süketek
Kimondani, ami tabu? Ami a szívemen, az a számon? Ez lószar. Erre a legutolsó csöves is képes. Alakoskodni, megjátszani magad, és ezzel hatalmat szerezni, pénzt, meg elismerést? Na ez már inkább valami. Nem is csupán valami, ez a kibaszott élet.
Haldoklom.
Pénteken
Ilyen a 21. század magyar írója? Éjjel fél egykor, mocskosul betépve, jégkrémet zabál hazafelé menet? Nem. Mégis mit képzeltem? Egyáltalán nem ilyen.
Persze nem ez a kizáró ok, de ürügynek jó lesz.
Ez nem minősül zene fikázásnak
Erre kábé egy hónapja akadtam rá valamelyik tv újságban:
A Popcorn kedvencei:
Kedvenc magyar csapat: No Thanx (buzik)
Kedvenc magyar énekes: Mark (buzi)
Kedvenc magyar énekesnő: Lola (hülye picsa)
Kedvenc magyar rapelőadó: L. L. Junior (...)
Kedvenc magyar rockcsapat: Hooligans (Ez hol rock?!)
Kedvenc magyar sláger: Zakatol a szívem (Josh és Jutta) (Zakatol ám a jó kurva anyád, az!)
Kedvenc magyar klip: Élünk, ahogy bárki (A stáb) (Jajj...)
Kedvenc tévés személyiség: Sebestyén Balázs (Ki más?)
Dőltbetűvel, zárójelben az én megjegyzéseim találhatók, a többit az újságból másoltam ki egy az egyben. Először az a természetesnek ható kérdés bukott ki belőlem, hogy: "Ki fasz hallgat ilyeneket?" Utána meg arra gondoltam, hogy ezekkel az előadókkal és "kedvenc tévés személyiségekkel", ebben sorrendben felvonultatva őket, egy csapat elvetemült börtöntölteléket lehetne jó útra téríteni. Szerintem bármit megtennének, csak hagyják abba ezt a rémséget. Poén ötlet, nem több. De mégis hogy nézhetne ki mindez a valóságban?
Kezdetnek "zúzna" nekik egy kicsit a No Thanx, amitől páran behánynának, de úgy gondolnák, hogy legalább kicsit pengették a gitárt (mégha playback-ről is), úgyhogy ez még elmegy. Aztán jönne Márk, akinek láttán a ferdébb hajlamú elitéltek már a cerkájukat hegyeznék, arra gondolva, hogy biztosan úgy sikítana, mint egy kislány... Erről meg is győzödhetnének, amikor elkezdene énekelni, de aztán ugyanezen jelenség miatt lincs hangulat törne ki, és sokan a fejüket az asztal éléhez csapkodnák. Utána Lola következne, aki bár nő, de gusztustalan dalaival még a legkiéhezetteb heterónak is elvenné a kedvét a gyengébbik nemtől. L. L. Junior előadása a börtönlakók 85%-ának tetszene. A Hooligans fellépése alatt többen próbálnának meg öngyilkosságot elkövetni. Josh és Jutta fellépése alatt többen öngyilkosságot követnének el. A stáb "koncertje" alatt még a legdurvább elitéltek is zokogva bánnák meg bűneiket, majd amikor már mindenki azt hinné, hogy rosszabb már nem következhet, hirtelen feltűnne a színen Balázs, és elhúzná a falat: "Game over!" Tiszta Fűrész! Jujj, de dúrva!
Röhögtem, amikor ez a lista a kezembe akadt, de sírnom kellett volna.
Meg nem történt
- Divine, neked mit ad a fű? Mit érzel tőle?
- Azt, hogy be vagyok tépve.
Nem kell mindig tanulság a dőltbetűbe.
Amiért többé nem fogom sajnálni a szegény, "elnyomott" melegeket
Divine az uszodában zuhanyzik, majd dolga végeztével indulna öltözni, amikor észreveszi, hogy a szomszéd fülkéből egy térdelő srác félig átlóg hozzá, és erősen onanizál.
- Ne haragudj, de te mi a faszt csinálsz?
- Zuhanyzom. (Közben feláll, és úgy tesz, mint ha zuhanyozna.)
- Úgy, hogy közben vered rám a faszod?
- Nem.
- Na ide figyelj, azonnal takarodj innen a büdös picsába!
- Jó. (Szedegeti a cuccát.)
- Te mégis mi a faszt képzelsz?! Ha?! Még egyszer ne merj a közelembe jönni, megértetted?!
- Igen. (És igyekszik elosonni.)
- Te kis hülye buzi. Legközelebb ha én lejövök az uszodába te hazamész, megértetted?!
- Igen. (Közben tovább távolodik, és rám sem mer nézni.)
- Még egyszer ne kerülj a szemem elé!
- Rendben, bocs. (Azzal elhagyja a férfi zuhanyzót.)
Gyomorforgató egy élmény volt. Bár utólag elég poén, ott a helyszínen legszívesebben levertem volna neki egyet, csak olyan kis gizda gyökér volt, hogy belehalt volna. Meg szerintem egy kissé fogyatékos is volt így ránézésre. Ráadásul ízlése sem volt, mivel rám hokizott, na mindegy. Mától utálom a buzikat. Aztán mondogathatják nekem, hogy ez csak egy volt a sok közül, meg a hasonló propaganda dumákat, ezek után nem fog érdekelni. Nem egy ilyen esetről hallottam már, és különben is. Leszarom az egészet. Én nem vagyok buzi, ráadásul undorodom tőlük, ezért semmi sem szól amellett, hogy figylembe vegyem a jogaikat, meg az érzéseiket. Pfleh! Gusztustalan az egész. Most legalább egy hétig nem lesz kedvem dugni. Nővel...
Jajj ne! Már én is?
Az emberek az archív felvételeken
A múltkor láttam valami ilyesmit a tévében, és talán kivételesen nem is a Filmmúzeumon. De lehet, hogy mégis ott. Az emberek mászkáltak, és nevettek a képeken, meg némelyiken még ültek is. Nem szomorított el a dolog, mint ahogy az a gondolat sem, hogy talán egyszer rólam is készül néhány családi videó, ami valamikor, valakinek archív lesz. Biztos az látszik majd rajtuk, ahogy szívok, meg a gép előtt rohadok, meg talán az, hogy mosolygok. Lehet, hogy lejátszák a jövő Filmmúzeumán, amit valahogy teljesen máshogy fognak hívni. Peregnek majd a képek, amik bár nem fakók, de rajtuk az arcok, és a környezet, egy letűnt kort idéznek, és elmúlt életeket. Aztán az én felvételeim elfogynak, és lejátszák valaki másét.
Mindegy.
Nem ígéret
Hanem bizonyíték, még pedig arra, hogy egy-két öreg forma az alkohollal is el tudja érni azt, amiért nekünk kemény blantokkal kell megbírkóznunk. Tessék:
Bár aztán megeshet, hogy eldurrant egy két spangli is arrafelé.
Szeresd ezt
Múltkor néztem valami filmdrámát, Pengeélen volt a magyar címe. Csak a második felét láttam, de így is tetszett, és kellemes csalódás volt a sok jót nem sejtető cím után. A vége tetszett különösen, amikor Karl Childers (Billy Bob Thornton) teljesen közömbösen és nyugodtan megöli a kiscsávó alkesz mostoháját, aki meg ezt szintén kurva közömbösen fogadja. Ez klassz is, meg drámai is, de aztán rájöttem, hogy ennyi. Valahogy nem lehet már újat csinálni. A dráma az mindig valami szerelem, halál, vagy nagy sportesemény. Más drámai nincs ebben a kurva életben.
Vagy ha van is, az nem tartozik Hollywood-ra.
Fika again
Komolyan megígérem, hogy most legalább egy hónapig nem fogok zenéket, meg klippeket fikkantani, de ez most annyira kell.
Elsőnek MC Gőz - Még mindig mulatunk című undormányát említeném, ami említésre sem méltó mellesleg. Kurva szar szöveg, gagyi alap, pózolós klipp, a régi Gőz teljesen elveszett. Az angolul rappeskedős rész meg egyszerűen annyira szánalmas, és nevetséges, hogy nem találok szavakat. Egy fehérbőrű, magyar anyanyelvű embernek nem áll jól, ha a négereket próbálja utánozni, mert ami nekik zsigerből jön, az itt egy picit erőltetettnek hat. Szerintem a magyar hip-hopnak az elmésen megírt szövegekről, és a nyelv sajátosságaiból adódó frappáns rímekről kéne szólnia, nem az ötszáz szavas angol szókincsüket kéne erőltetniük a srácoknak. A szám végén lévő Dopeman kifigurázást meg egyszerűen nem értem. Azon kívül, hogy egészen jól utánozza a hangját, semmi értelme sincs, hiszen ezzel a számmal már Gőz is belépett az igénytelen, mainstream-nek csúfolt vonalat erőltető hip-hop előadók közé, ahová az általa kigúnyolt "zenész" is tartozik. Aztán meg ha már a ezen a szinten, a pop világában, hasonlítjuk össze a két srácot, akkor tisztán látszik, hogy Dopeman - bár ő azért még(!) szánalmasabb a szememben - toronymagasan lekörözi Gőzt, úgyhogy nem tudom barátunk mire veri magát.
Ez meg annyira szar, hogy nem fecsérlek rá szavakat: Kis Doki - Pereg az élet...
Aztán mostmár tényleg nem kínzom magam. Meg titeket sem. Nah.
"That is the question"
Azon a fennkölt témán filózgattam, hogy vajon kinek van nagyobb orgazmusa. Annak az embernek (legyen most szó férfiakról, ott talán tisztább ez a jelenség, mert kevesebbet játszanak az érzelmek), aki sármos, vagy gazdag, vagy akármilyen indokból jobbnál jobb csajokat kap meg, vagy pedig annak, aki szarul néz ki, vagy csak peches, de a lényeg, hogy ritkán jut puncihoz, ezért már egy rondább csajnak is igazán örül?
Részemről nincs válasz.
Nincs címe
Kiültem az erkélyre elpöpni egy blantot. Hátradőltem a széken egy üveg ásványvíz társaságában, elővettem az öngyújtóm, és leköptem magam. Nem direkt, de volt benne némi ráció.
Bár szarul tűröm a kritikát.
Milyen érzés selejtnek lenni?
Elmondhatnám, de most nincs kedvem.
Kérdezd meg holnap is.
Nem keresem, nem találom, nem érdekel
Kedd este van, újra itthon. Volt egy két pillanat a megérkezésem után, amikor mosolyogtam, de elmúlt. Csak az ismerős környezet, és a fárasztó utazás vége váltott ki bennem némi elégedettséget és megnyugvást. Aztán fogtam, és megbasztam magam, mert megtehettem. A nyugalom meg elment, és helyette zordonabb testvére talált meg, a kibaszottul lehangoló, nyomasztó unalom. Nem mondok újat, ha arról írok, mennyire kiüresedettnek érzem magam az ilyen füvezős, bulizós, hétvégi kiruccanások után, mint amilyenben megint csak részem volt. Az ember elmegy egy új helyre, vagy egy régire, ami azért mégsem olyan megszokott, jól érzi magát, és utána hazamegy. Szerintem ez elég ok arra, amit érzek. Na jó. Ne felejtsük el azt a hét gramm füvet, amit két délután, és három este alatt szívtunk el ketten a haverommal. Nem csoda, hogy több napi kemény kábulat után megint para a valóság. Ez az én kis kibaszott háborúm. Azt még nem tudom, mi ellen harcolok, de már jelentős veszteségek értek. Értelmetlen. Biztos inkább találnom kéne valami célt, vagy ilyesmi, vagy lehet, hogy nem kéne ennyire tragikusan szemlélnem a világot. Vagy lehet, hogy nincsen semmi megoldás, és hiábavaló az állandó kesergés, meg agyalás. Fölösleges a sok gondolat, meg a "papírra" vetett betű, és elcsépelt minden szó. Lehet, hogy nem segít már a szex, a szerelem, a bulizás, a barátok, meg semmi. Hagyj békén! Szenvedni születtem.
És mégis félek a haláltól...
Novella a nihilről
Feküdt az ágyon, és a plafont bámulta. A szavak erején gondolkodott, meg azon, hogy ki kéne vernie a farkát. "Bal kézzel kéne talán, és akkor nem lennének asszimetrikusak a vállaim. Faszság." Egy pici, fekete bogár mászkált a plafonon. Bizonyára van, aki rögtön agyoncsapta volna, de ő nem bántotta. A légynek sem ártott soha, ez a kis valami sem lehetett kivétel. Csak mászkált ott békésen, ő meg csak bámulta. "Az élet olyan kurva egyszerű. Mindenki csak van. Ő is, én is." Aztán a bogár hirtelen leesett a plafonról. "Nah, végre valami történik sivár életemben. Nem sok, de talán mára elég." Pont a lábujjára pottyant, és némi várakozás után elkezdte rágcsálni. Nem okozott túl nagy fájdalmat, ezért ő nem mozdult. Maszturbálni kezdett, és a volt barátnőit pörgette az agyában. Aztán elment a kedve, úgyhogy abbahagyta. Közben a bogár egyre mohóbban lakmározott belőle, ami már nem volt túl kellemes, de mostmár úgy gondolta, kivárja a végét. A nagylábujját már teljesen legrágta, és legalább a háromszorosára nőtt közben. Ő továbbra is mozdulatlan maradt, nehogy elijessze, mert egészen különleges kis lénynek tűnt, a maga közönséges módján. Csak evett és evett, közben teljesen összevérezte a lepedőt. Bár lehet, hogy inkább ő vérezte össze. Nézőpont kérdése. Tovább elmélkedett fontosnak tűnő dolgokon. Például az őszinteségen. "Az őszinteség félelmetes dolog. Főleg, ha csak megjátsza az ember. Gyakran élek ezzel a fegyverrel, ha meg akarok bántani valakit, vagy lelkiismeretfurdalást akarok kelteni valakiben." Közben a kis falánk teremtés már a térdénél járt. "Ejnye, hát mennyit adjak magamból?" De az nem válaszolt, csak falatozott a húsából. Arra gondolt, hogy legalább egyszer az életben ad magából egy keveset, mégha nem is egy embernek. "Tudod, kibaszott önző egy lélek vagyok amúgy. De mégis ki figyelne rám, ha én magamra nem? Bár lehet, hogy még ennyit sem érdemlek." Az nem válaszolt erre sem, de az események felgyorsultak. A bogár már egészen a mellénél tartott. Két dolgon lepődött meg. Az egyik, hogy ilyen rövid idő alatt ennyit képes volt elfogyaszatani a kis dög, és hogy közben már egy nagyobbacska kutya méretére hízott. A másik, hogy ő még mindig élt. Nem tudta, nevessen inkább, vagy sírjon, de egyik sem illett a képbe, úgyhogy inkább tovább morfondírozott. "Valószínűleg ma van a halálom napja. Nem számítottam ilyesmire, mert semmi nem utalt erre. Persze aztán lehet, hogy dőreség azt hinni, valami különlegesnek kell megelőznie ezt a pillanatot." Maga is meglepődött ezeken a félhangosan elmormogott szavakon, és saját rezignáltságán. Újfent rácsodálkozott az élet nemes egyszerűségére, és ez ki is ült az arcára egy halovány félmosoly formájában. Közben újdonsült hálótársa és gyilkosa már az arcát kezdte marcangolni, és egészen hatalmasra nőtt. Alig fért el a széles franciaágyon. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy segítségért kéne kiáltania, de aztán rájött, hogy már késő. Ezt is elszúrta, mint már annyi mindent az életben. "Mostmár jobb, ha méltósággal viselem a sorsom. Legalább a halálomban legyen valami fennkölt, ha már az életem olyan szánalmas volt." A bogár meg sem rezdült, csak falt, és talán ha az arca képes lett volna érzelmek kifejezésére, elégedettséget sugárzott volna. Már majdnem teljesen végzett, és mindketten tudták, ez a falat lesz az utolsó. Mintha a bogár is megérezte volna ennek a jelentőségét, egy pillanatra megállt, és furcsa, kék szemeivel mélyen, és meglepő értelmet sugározva a szemébe nézett. "Szeretlek." - mondta, és nagyra nyitotta száját.
Nem azért mondom
Visszaolvastam a legutóbbi bejegyzésem, az Ideje menni címűt, és rájöttem, hogy eléggé tré lett. Tulajdonképpen egy szánalmas rinyálás az egész. Biztos csak az allergiagyógyszerem beszélt belőlem. Jah. Csak a Zyrtec tehet róla.
Vagy az, hogy józan voltam...
Ideje menni
Ez a hét stabil volt. Már ami a lelkiállapotomat illeti. Általános jókedv, strandolás, füvezés, gyúrás és szex. Na meg a tudat, hogy még van egy hónap a nyárból. Fasza. Mégis állandóan gyötör valami kurva hiányérzet, aminek nem találom a forrását. Lehet persze, hogy a szintetika már kezdi teljesen megölni a lelkem, de arról sem szabad megfeledkeznem, hogy élek. Az pedig kurvára nem tesz jót. Az a mocskos nagy buktató, hogy minél jobban érzem magam az egyik pillanatban, annál magasabbról kell visszazuhannom a hétköznapok unalmába. Ez nem csak a drogok által megtapasztalt örömökre igaz, de azért - nem hazudok magamnak - főleg azokra. De akkor mi a megoldás? Különös. Mármint az, hogy valahányszor megoldást keresek, ami elsőnek beugrik, az rengeteg vér. A sajátom, vagy másoké? Nem tudom, de nem is számít. Az én életem sem ér többet, mint bárkié, vagy bármié ezen a világon, ezért ha az én halálom a kézenfekvőbb, nem kell haboznom.
Nem kéne. De fogok, mert gyáva vagyok. Félek elhagyni ezt a szánalmas hús- és csontkupacot, amit a testemnek teremtettek. Miért? Mert annyi örömet okoz. Betépések, dugás, zene, videójátékok és megannyi dolog, ami az agyamat sokkolja, hogy termelje már azt a kurva endorfint, meg a többi szart, hogy faszán érezzem magam. Szánalamas előnyök, de mi van a hátrányokkal? Betegségek, öregedés, fájdalmak és az elkerülhetetlen halál. Lista, a teljesség igénye nélkül. Semmit sem számít. Mint ahogy az sem, hogy majd szorzunk, meg osztunk, ha lepereg az a bizonyos film, és lehet, hogy kihozzuk, hogy mi nyertünk, mert több frankó dolog volt, mint szar. És akkor mi van? Úgyis csak a végén jövünk rá. Meg aztán minden olyan kurva komplikált, és nekem rohadtul nincs kedvem az egészhez. Lusta vagyok élni! Faszomat. Nem tudom. Semmit sem tudok, csak azt, hogy miközben ezeket a sorokat írom, valamiért úgy érzem, hogy inkább még maradnék. Bassza meg!
Bár úgysem rajtam múlik.
